Csüngő Barka/Szomorú kecskefűz / Salix Caprea Pendula

A Salix caprea ‘Pendula’, magyar nevén csüngő kecskefűz vagy szomorú kecskefűz, egy kis termetű, oltással szaporított díszfa, amelyet a tavasz egyik legkorábbi hírnökeként tartanak számon, látványos, bolyhos barkavirágai és lecsüngő ágai miatt.
Főbb jellemzők
Megjelenés és forma: Ez a fa nem nevel sudarat; a végső magassága az oltás magasságától függ, amelyen a csüngő ágakat növeszti. Általában 1,5-2 méteres magasságban kapható, és a korona szélessége körülbelül 1-2 méter lehet, szabályos, sátor- vagy esernyő alakú. Az ágak merevebbek, mint a szomorúfűz esetében, és a föld felé hajlanak.
Virágok (Barkák): A legfőbb díszértéke a kora tavaszi (március), lombfakadás előtti virágzás. A vesszőket sűrűn borítják a hímivarú (általában ezeket oltják), ezüstös-szürke, puha, „cicás” barkák, amelyek beéréskor élénk sárga színűvé válnak a rengeteg porzótól. Ez a látvány az első táplálékforrást jelenti a tavaszi méhek számára.
Lombozat: Levelei szélesebbek, kerekebbek, mint más fűzfajtáknál, és enyhén molyhosak. Nyáron zöldek, ősszel fakó sárgára színeződnek, majd lehullanak.
Termés: Mivel szinte kizárólag hímivarú egyedeket árulnak, termést nem hoz, így nem okoz „szemetelést”.
Igények és gondozás
Fény- és talajigény: A bőséges virágzáshoz és a megfelelő fejlődéshez teljes napsütést igényel. Talaj iránt nem különösebben igényes, de a közepesen nedves, jó vízelvezetésű talajokat kedveli. Jól tűri a meszes talajt is.
Vízigény: Bár a fűzek általában vízkedvelők, a csüngő kecskefűz jobban bírja a szárazabb körülményeket, mint a szomorúfűz (Salix alba ‘Tristis’).
Télállóság: Kiválóan télálló, a hazai klímán jól érzi magát.
Metszés: Rendszeres metszést igényel a forma megtartása és a bőséges virágzás biztosítása érdekében. A virágzás után, áprilisban vagy májusban kell az elvirágzott vesszőket erősen visszavágni (akár 2-3 rügyre), hogy az új hajtásokon fejlődhessenek a következő évi barkák. A felfelé törő hajtásokat (vad hajtások) el kell távolítani az oltási pont alatt.