A Diervilla, magyar nevén sárgalonc vagy mézelő sárgalonc, Észak-Amerikából származó, lombhullató díszcserje, amelyet a nyári virágzása, a beporzó rovarokat vonzó képessége és az őszi, látványos lombszíne miatt kedvelnek.
Főbb Jellemzők
A Diervilla nemzetségbe három faj tartozik, amelyekből számos, különböző lombszínű és méretű kerti fajtát nemesítettek ki.
Növekedés Sűrű, bokros, terjedő tövű (tarackoló) cserje, amely általában 1-2 méter magasra nő.
Lombozat A levelek oválisak vagy lándzsásak, fűrészes szélűek. Színük fajtától függően zöld, bronz, vörös vagy tarka lehet. Ősszel élénk narancs- vagy vörös árnyalatra színeződik.
Virágzat Nyár közepétől (június-július) nyíló, kis, csöves, sárga vagy narancssárga virágok, amelyek fürtökben vagy csomókban állnak a hajtásvégeken.
Állatbarát Virágai kiváló nektárforrást jelentenek a méhek, pillangók és kolibrik számára.
Ellenállóság Rendkívül szívós, jól bírja a szárazságot, a hideget és a városi szennyeződést.
Gondozási és Ültetési Tanácsok
A sárgalonc rendkívül igénytelen, alkalmazkodó növény, amely a problémás kerti részeken is megél.
Fényigény: Jól tűri a fényviszonyok széles skáláját a teljes naptól a félárnyékig. Fontos tudni, hogy a legintenzívebb lombszínt napos helyen hozza.
Talajigény: Nem válogatós; agyagos, homokos vagy köves talajban is megél, de a jó vízelvezetésű, humuszban gazdag talajt kedveli. A pangó vizet nem tűri.
Vízigény: Közepes vízigényű, de a megtelepedés után rendkívül szárazságtűrővé válik.
Metszés: A növény az az évi (friss) hajtásokon virágzik. A metszést kora tavasszal (még rügyfakadás előtt) végezzük, amikor a növény egyharmadát vagy az elöregedett részeket visszavágjuk a dúsabb virágzás és a fiatalítás érdekében.
